Esőerdők vs. szarvasmarhatenyésztés

Brazília az utóbbi időkben a világ egyik legnagyobb marhaexportőrévé vált. Oly mértékben, hogy néhány év alatt még szinte az EU-t is kiszorította az élő szarvasmarha export piacáról. Ismert ugyanakkor, hogy a marhatenyésztés jelentősen terheli környezetünket, nemcsak az üvegházhatású gázkibocsátással, hanem azzal is, hogy ez a mezőgazdasági tevékenységi forma az egyik legvízigényesebb tevékenység. Brazíliában mindezt tetézi, hogy a szarvasmarha tenyésztés az a mezőgazdasági tevékenység, amely az erdőterületek pusztulásának döntő részéért felelős.
Az egyre gyarapodó állatlétszám egyre nagyobb legelőket és szántóföldeket igényel, amiket számos helyen az erdőségek irtásával tudnak csak kialakítani. A globális hústermelés meglehetősen nagy iramban emészti fel az Amazonas-menti, egykor szinte végtelen erdővidéket, hogy a fák helyén újabb és újabb legelőket szakítsanak ki. Nagy területeken irtják az őserdőt, hogy időszakos farmokat létesítsenek a szarvasmarha hús-export kielégítésére, főként az Egyesült Államok számára, de alapvetően a világ minden tájára. Az irtásos földeknek rendkívül gyors az eróziója, így igen gyorsan újabb erdő területek kerülnek sorra. Így nem túlzás azt állítani, hogy minden egyes falat brazil importmarhahússal amit a fejlett országokban fogyasztanak egy darab amazóniai őserdőt is lenyomnak a torkukon a fogyasztók.

Esőerdők vs. bioüzemanyagok

Brazília a világ második legjelentősebb etanol előállítója az Egyesült Államok után, ugyanakkor világelső az etanol exportjában. A cukornádból előállított bioetanolnak kimagasló a nettó energiaértéke a többi energianövényhez képest, ezáltal az EU-ban a cukorrépából, kukoricából, búzából gyártott etanol termelés során fajlagosan 3-5-ször annyi szén-dioxidod kerül a légkörbe, és a termelési költségeket tekintve is drágább, mint a cukornádból készült etanol esetében Brazíliában. A cukornádból előállított bioetanol Brazíliában jelenleg is versenyképes (támogatás, adókedvezmény nélkül) a fosszilis tüzelőanyagokkal szemben.
A brazil kormány úgy véli, a termelés a közeljövőben akár meg is duplázódhat. Az exportlehetőségek kiaknázása érdekében komoly fejlesztések zajlanak az országban (pl. kikötői kapacitások és bioetanol vezetékek kiépítése az etanolgyártó üzemek és az Atlanti-óceán között) és tárgyalások folynak több országgal és országcsoporttal (Kína, Japán, Dél-Korea, USA, EU) további exportkedvezményekről és -lehetőségekről. A legkézenfekvőbb felvevő piacot az alacsony szállítási költség miatt az Egyesült Államok jelenti Brazília számára, ám a magas védővámok (kb. 14 cent/liter) és az amerikai bioetanol termelés belső támogatása akadályt gördít a nagyobb volumenű kivitel elé. Így jelenleg a brazil termelők számára a legfontosabb piacnak Japán számít. Érthető az USA álláspontja, hiszen még támogatással is bajos a költséghatékonyság a főként ott kukoricából készülő bioetanol terén, a brazil termeléssel szemben.
Ugyanakkor Brazília a világ fő cukor-exportőre is (a világtermelés 20 %-át, a világkereskedelem 40%-át adja Brazília), ami azt jelenti, hogy a brazil termelési, fogyasztási tendenciák komoly kihatással vannak a szektor világpiaci helyzetére. Brazíliában a belső felhasználás dinamikus bővülése miatt előfordul, hogy amikor a cukor világpiaci ára kedvezően alakul, átmeneti hiány is kialakul bioetanolból (ezért pl. a kötelező bekeverési arányt 25%-ról 20%-ra csökkentették 2006. februárjában, később 23%-ra emelték). A kedvező piaci helyzet brazil cukornádtermelés folyamatos bővítését eredményezi. Az elemzők a termelés 47%-os növekedésével számolnak 2005 és 2015 között. Ami tekintve a növekvő világpiaci igényt, óvatos alábecslésnek tudható be.
A cukornád feldolgozását jelenleg 324 üzemben végzik, ebből 50 etanolt, 22 cukrot állít elő, de 252 bármikor át tud állni egyik termelésről a másikra! Ebből következik, hogy a brazil cukor/bioetanol termelés mennyisége egymás rovására, de akár párhuzamosan is növelhető a piaci viszonyok függvényében .
Brazília, mint a világ legnagyobb cukornád termelője a piaci kilátásoktól függően határozhatja meg, mennyi cukrot illetve etanolt állít elő.
Eddigiek alapján azt mondhatjuk, hogy Brazília, mint bioüzemanyag mintaállam, nagy jövő elé néz ebben az ágazatban. De mint máshol, itt is megvannak a növekedés határai. A cukornád ültetvény területe jelenleg 5,3 millió hektár. A bioetanol előállításához szükséges cukornád termőterületének növelése közvetve hat az esőerdőkre: mivel a déli területekről éppen a szaporodó nádcukorültetvények miatt kiszorulnak az egyéb mezőgazdasági tevékenységek, mint pl: a marhatenyésztők, ezért ők az olcsó és könnyen megszerezhető esőerdő területek felégetésével szereznek maguknak új területeket. És ez a folyamat már most is zajlik. A hatalmas profittal kecsegtető exportlehetőségek (amely valójában inkább kizsákmányolás a fejlettebb országok részéről) mellett az esőerdők védelme, ahogy a marhatenyésztőket, szójatermesztőket, úgy a cukornádban utazókat sem fogja meghatni.

Brazília a befektetők paradicsoma

Igazából csak most kezdi igazán elönteni a befektetési hullám a brazil gazdaságot. A szójában már tudjuk, hogy nagy pénz van. A cukornádüzlet, tekintve, hogy a világ etanol kereslete 25-szörösére is emelkedhet, igen kecsegtető a külföldi befektetők szemében. De van itt még valami, ami mindig is vonzotta a világ befektetési hiénáit. Mégpedig az olaj.
Újabban Dél-Amerikában tárják fel a legújabb és tekintélyes méretű olajmezőket. Ez azért is nagy üzlet, mivel a közel-keleten fogyóban a tartalék és Afrikában is már a tengerfeneket túrják a fekete arany után. Az újonnan felfedezett olajmezőkkel együtt Brazília sac. 50 milliárd hordós olajtartalékra tett szert, ami tekintve a világ energiaéhségét nem marad megcsapolatlanul, még ha a cukornádból készült etanol versenyképes is az olajjal.
A „befektetők” nem foglalkozik a környezetvédők aggodalmaival csak a várható profittal. A Brazil kormány számára pedig elsődleges fontosságú a modernizáció, az utak és gátak építése, és csak másodlagos Amazónia hagyományos értékeinek megőrzése. A „befektetők” szorgalmazására az infrastruktúra fejlesztését kiemelt fontosságúként kezelik az exportorientált brazil gazdaságban, és ezt tartják a fejlődés kulcsának, amivel nem is lenne gond, ha ez a fejlődés fenntartható lenne.
Lényegében mindegy hogy tőkebevonással, vagy a brazil gazdaság részvényekben való kivásárlásával szállják meg a „befektetők” az országot, mert aki befektet, az busás hasznot is kíván hajtani. Brazília általában zavaros államháztartása, a rablógazdálkodásra meg fog adni minden lehetőséget a továbbiakban is. Tekintve az egyre növekedő és gyenge életszínvonalon tengődő népességet, és azt, hogy a befektetésekből az országban ténylegesen csak egy kis csoport húz hasznot, elképzelhető hogy ez az ország is bizonyos Afrikai országok sorsára jut.