HTML

Rövid intermezzo

Két blog között egy rövid intermezzo!

Linkblog

Friss topikok

  • Zsigmond Gábor: A kereskedelmi, ill civil hajóállomány az első világháború előtt 500 felett volt a magyar hajóregi... (2008.04.28. 11:58) Egy kép a HELGOLAND-ról

2008.03.15. 21:22 Denken

A Kis Herceg és a Programozó

Emlékeimben a Kis Herceg úgy él, mint gyerkkorom egyik legszebb olvasmánya. Még emlékszem rá, hogy örömmel fogtam bele az akkor még kötelező olvasónapló megírásába is. Hogy mit is jelentett nekem akkor, azt már nem tudom, de azóta még nem olvastam újra, és valahogy felnőtt fejjel talán már kicsit könnyebb kifejezni, vagy csak túlkomplikálom, mert hát a felnőttek nagyon furcsák tudnak lenni. :) Szóval  leginkább ebben a szépirodalomban az fogott meg, hogy a legtisztább és legegyszerűbb módon rávilágít néhány dologra ami igazán fontos az életben, és lehúzza a leplet azokról amelyekről azt hisszük fontossak pedig valójában nem érnek semmit.
A minap belebotlottam a neten egy ismeretlen szerző írásába, amely ugyan csak hajaz az eredeti Kis Hercegre, mondhatni egy kis plussz komikumot is belevisz a témába, mégis olyan jól sikerült, hogy meg kell osztanom veletek.


A kisherceg és a Programozó

Az utazásai során a Kis Herceg egy furcsa, kocka alakú bolygóra ért.
A bolygón drótok, telefirkált papírok, félig telt kávéscsészék voltak
szétszórva.
A szeméthalmok közepén egy borostás, szemüveges alak ült.
- Szia. Hát te ki vagy? - kérdezte a Kis Herceg.
- Pill, rögtön - válaszolta a férfi.
- Mi a neved? - folytatta a Kis Herceg, ugyanis ha egyszer valamire
kíváncsi volt, azt nem hagyta annyiban.
- A programozó vagyok. Mindjárt beszélhetünk, csak most egy hibát
keresek a logban. - felelte az ember.
- Mi az a log? - kérdezte a Kis Herceg. Körbenézett, de sehol se látott
semmit, amire ez a szó illett volna. - Mi az a log? Ismerem a
szemétkupacot, látom a kávéscsészét és a drótokat is, de nem látok
logot. Hol van?
A férfi hitetlen arccal fordult a jövevény felé. "Te ugye a javításért
jöttél?" - kérdezte, és beletúrt egy paksamétába. - Mindjárt megnézem
a listát, szerintem a következõ patch már tartalmazni fogja - és
elkezdett a körülötte heverõ papírok közt kotorászni.
A Kis Herceg elbizonytalanodva nézte a Programozót, ahogy az az egyik
halom legaljáról kihalászott egy színes filctollal összefirkált szöveget, és
hümmögni kezdett felette.
- Mi az a log? - kérdezte megint.
A Programozó nagy levegõt vett:
- Nem tudom rendesen elmagyarázni egy felhasználónak, de a program
a hibáit egy naplóállományba írja, amit csak az írás idejére zárol. Ezért
aztán ha a rutin elszáll, akkor a logban az abortálás elõtti utolsó
bejegyzésbõl tudjuk kitalálni a hiba pontos helyét, és ez segít a
javításban. De ennek semmi köze nincs a patchhez, amiért jöttél.
- Te nagyon furcsán beszélsz - felelte a Kis Herceg. - Mi az a
felhasználó?
- Az emberek két részre oszthatók - válaszolta a programozó, miközben
lehajtott egy fél csésze hideg, állott tejeskávét. - Azok, akik írják a
programot, azok a programozók. Akik csak használják õket, azok a
felhasználók. Én is egy programozó vagyok, és - mivel nem tudtad, mi a
log - Te valószínûleg felhasználó vagy. Milyen programot használsz?
- Nem használok programot. Van egy rózsám, és három vulkánom. Ezek
programok? - kérdezte a Kis Herceg.
- Nem, nem ezekre gondoltam. Tudod, mikor leülsz a gép elé, és
elindítasz valami szövegszerkesztõt, levelezõt, vagy ilyesmit. A
munkahelyeden, az irodában például.
- Nincs irodám. Egyszer találkoztam egy Hivatalnokkal, de eljöttem a
bolygójáról. Unalmas alak volt - felelte a Kis Herceg.
- OK, akkor otthon, mikor szabadidõdben benyomsz egy játékot, az egy
program. - magyarázott türelmetlenül a Programozó.

- Szabadidõmben szeretem megnézni a napfelkeltét. Mindig úgy húzom
a székemet, hogy épp lássam - felelte a Kis Herceg. - De az én bolygóm
kerek, nem ilyen négyzet alakú. Milyen itt a napfelkelte? -
kíváncsiskodott tovább.
- Nem négyzet, kocka. A négyzet az síkidom, a bolygóm meg test. -
mondta a Programozó. - Az ilyen fogalmi zavarok miatt kevernek
mindent össze a felhasználók, mert képtelenek a legalapvetõbb
szakkifejezéseket is megjegyezni. Meg hogy kockás füzetnek hívjátok a
négyzethálósat, az agyam száll szét ettõl is.
- Milyen itt a napfelkelte? - kérdezte újra a Kis Herceg, mert nem szokott
eltérni a tárgytól.
- Mit tudjam én? - válaszolta a Programozó. - Nem szoktam látni, én
olyankor dolgozom. Mondd meg a GL-ednek, hogy a patch az esti
upgrade-ban benne lesz, addig meg hagyjanak békén, mert a debug
magasabb prioritású task, mint a support. - és visszafordult a
munkájához.
- Milyen barátságtalan figura - gondolta a Kis Herceg, és otthagyta a
bolygót. Útközben azon tûnõdött, vajon el tudná-e magyarázni a
Programozónak, hogy õ nem használ semmilyen programot és mégis
normálisan él, vagy hogy a Programozó képes lenne-e elmondani neki,
mi az a log úgy, hogy megértse.
- Valószínûleg nem - summázta végül. - A fölnõttek nagyon-nagyon
furcsák tudnak lenni.

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://rovidintermezzo.blog.hu/api/trackback/id/tr51382489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása