"Minnél beljebb jutottunk az országba, annál sűrűbnek találtuk a népességét. Meglepő jelei mutatkoztak a civilizációnak. Nagy városok néhány mérföldre egymástól, lakóik mély tisztelettel adóznak a törvényeknek s felettük jól szervezett kormányok uralkodnak. Kereskedők és utazók csoportjaival találkoztunk az úton - egy nap ezret számláltunk meg. Amerre mentünk, üdvözlő dalokkal fogadtak bennünket."
    A fenti útibeszámolót bizonyos Clapperton kapitány írta aki 1826-ban tett felfedezőutat a mai Nigéria területén.
Sokan azt állítják, hogy Nigériának nincs történelme és az ott élő népek nem képesek szervezett társadalmi életet élni. A fenti útibeszámoló csak egy csepp azon tények tengeréből amely ezt a vélekedést cáfolja. Talán az európaiak szemében Nigéria történelme a gyarmatosítással kezdődik, holott már korábban jól működő társadalmak virágoztak a Niger partján. Persze a viszályok és a háborúskodások rendszeresek voltak, de nem mondhatnánk ellenben, hogy Európa történelme a békéről és a társadalmi fejlődésről szólt volna.
   Nade térjünk a lényegre. Az utolsó kavics amely hatására úgy döntöttem írok egy bejegyzést Nigériával kapcsolatban a mindennapiafrika.blog írománya volt: "Nigéria: az ország, amelyet bűnözők irányítanak". Sajnos nem tudom ezt megcáfolni, bermennyire is szeretném. És hogy, hogyis jutott idáig egy ország? Amely pedig büszkén mondhatná Afrika legéletképesebb, legnagyobb és leggazdagabb országának magát, ehelyett szegénység, zürzavar, és bűnözés uralkodik a térségben. Azt hiszem erre összetettebb a válasz, mint mintha csak 'leírnánk' ezt az országot spontán rosszízű vélekedéssel. Még a túlnépesedés problémája is önmagában csak részben tekinthető az ottani problémák okának.
Márpedig Nigéria egy lehetőségekben gazdag ország. Ipari nyersanyagokban gazdag, és sokféle értékes mezőgazdaségi terméket tud előállítani. Gumi, gyapot, kakaó, olajos magvak, keményfa, pálmaolaj ....... szén, szilicium, ón, cink, arany, vas....stb. stb. Még rengeteg dolgot lehetne sorolni mindkét téren amelytől lehetőségekkel teli országgá válik, no és az OLAJ! De erről később.

Bár nem vagyok gyarmatrendszer párti, egyetértek azzal aki azt mondta: "Nigéria szebb napokat látott a gyarmati időkben mint most." De azért túlzás lenne az akkori stabilitást az angolok javára írni. Mint sok más gyarmaton, az angolok Nigériában is a közvetett uralom rendszerét alkalmazták. Ez azt jelenti, hogy saját gyarmati igazgatásukat a törzsi társadalom hagyományossan kialakult igazgatási rendszere fölé építették. A helyi közigazgatás a törzsi királyok, illetve tanácsosaik kezében maradt. Ezen a renden a függetlenné vállás sem változtatott, viszont a függetlenség után a helybeli vezetők, tanácsosok előtt megnyílt a gazdasági és politikai karrier lehetősége.  Egy verseny indult meg a társadalmi rangrétlán az angolok hátrahagyott posztjaiért, és ezek a posztok bizonyos része jelentős befolyást jelentett a gazdaság és a közigazgatás fölött. A ranglétrán feljebbjutás elsősorban a politikai támogatottság függvénye volt, így kialakult egy társadalmi elit, amelyben szereplő  vezetők, tanácsosok, jogászok, orvosok, tanárok, nem saját képességeiktől váltak az elit tagjává, hanem valamely politikai párt révén lettek jelentős személyek. Az így létrejött elit természetesen saját magát próbálta újratermelni a nemzetgazdaságból begyüjtött pénzen és stabilitását próbálta megőrizni azzal hogy a saját táborába hajtotta a hasznot nem pedig az ország egészét építette. Így a szegényebb rétegek és országrészek szegények maradtak, a gazdagabbak gazdagabbak lettek. Mindenki a gazdag elit részévé szeretett volna válni, ennek tipikus példája, hogy a függetlenség idejében működő néhány felsőoktatási intézmény öntötte magábol a bölcsész, jogász stb. ,vagyis olyan végzetségű embereket, mint akik az angolok helyébe lépő elitet is alkották, pedig az országnak igazán jólképzett szakemberekre, mérnökökre lett volna szüksége, hogy fejlődő pályára álljon. A társadalmi szakadékok növekedése, az elit gazdaság fölötti garázdálkodása, az egyes régiók közötti egyre elütőbb különbségek egyre csak fokozták az elégedetlenséget. Az elit sikerei mindig a mögöttük álló egyes politikai párt csillagának emelkedésétől vagy hanyatlásától függött, ebből egyértelműen következett a folytonos politikai csatározás. A csatározások nem csakaz egyes társadalmi rétegek és régók, hanem az egyes nemzetségek között is zajlott. Nigéria nemzetségek vonatkozásában egy igencsak sokszínű ország, és persze itt sem vesz részt minden nemzetség egyenlő arányban a társadalom minden szegletében. Így példáúl az ibók Észak-Nigériában nagy arányban vállaltak köztisztviselői posztot, mivel nagyobb arányban tudtal írni-olvasni angolul beszélni mint más nemzetségek, így többen helyezkedtek el a társadalmi ranglétra egy magasabb fokán a térségben mint más nemzetségek tagjai. Az első katonai diktátor is ibó származású volt, így később az ibókkal szembeni ellenérzés a katonai diktatúra váltásakor véres leszámolásba torkollott. Az elmélyülő társadalmi ellentétek és a folytonos hatalomért való csatározás polgárháborúba, káoszba, diktatúrába sodorta az országot.

Nigéria 1960-ban nyerte el függetlenségét, s az ország történelmében rövid intermezzonak tekinthetõ demokratikus vezetés 6 év után megbukott. Az országot ezután egymást váltogató katonai diktatúra jellemezte, amely tovább sanyargatta a már alapjaiban megroppant társadalmat. Folyamatosak voltak a zavargások, a legnagyobb konfliktust a keleti tartomány elszakadási kísérlete jelentette. A sérelem egyik legfőbb forrása az volt, hogy míg a keleti tartomány, pontosabban a Niger-delta vidéke termeli ki az ország jövedelmének jelentős részét az olaj révén, a költségvetési ráfordítások apró töredékét kapja csak. Nigéria nagy árat fizetett egysége (és olaja) megõrzéséért. A 67-69 tartó háború mintegy 2 millió ember halálát okozta, akiket nem is igazán közvetlen a háború ölt meg, hanem a háborúval járó elszigeteltség következtében fellépő éhinség következtében haltak meg.

Nigéria a függetlenné válását követően szinte megkötések nélkül több éves adómenteséggel, adókedvezményekkel próbálta a külföldi beruházókat az országba csalni, annak reményében, hogy a kedvező helyzetet kihasználó vállalkozások beruházásaikkal be fogják indítani Nigéria gazdasági motorját. A nyersanyagokban gazdag ország tárt karokkal várt mindenféle befektetőt, hogy a létesülő feldolgozó, készárúelőállító üzemek rengeteg munkahelyet teremtsenek közvetlen és közvetve is. Persze a kedvezmények ellenére a külföldi tőkéseknek nem volt érdeke Nigériát hozzásegíteni, hogy nyersanyagait maga dolgozza fel. Hiszen megvoltak a külföldi feldolgozók, és amíg különösebb nehézség nélkül hozzájutnak a nyersanyagokhoz a ,hagyományos' viszony egyszerűbb, kényelmesebb, olcsóbb. Így az ország kizsákmányolása gyakorlatilag úgy folytatódott, mint ahogy a gyarmati időkben ment.

    Egyedül a Shell-BP merte kijelenteni, hogy ők itt bizony hosszabb időre letáboroznak. Na persze, hiszen a kőolajat valakinek fel kellet kutatni és ki kellett termelni, mivel erre a Nigériai kormánynak nem volt pénze. Alkut kötöttek a kitermelő vállalatokkal, hogy azok a kedvezményes kitermelésért cserébe finomítót építenek Nigériának. Persze a beruházásokat a cégek nem kapkodták el és nem is vitték túlzásba. Egy idézet a 60-as évekből: "A Niger-deltát már fúrótornyok, kutak népesítik be, olajvezetékek szelik át. Az igéret, hogy lesz Nigériának saját finomítója, még csak ígéret. A Port Harcourt-i kikötőben azonban gyorsan telnek a Shell, a BP, a Mobil tankhajói. Később persze a finomító megépült, de az addigra megnövekedett kitermelési mennyiséget már nem volt képes a nemzeti olajtársaság (NNPC) finomítója önmagában feldolgozni, így a kitermelt nyersolaj jó része továbbra is a külföldi finomítókba utazott. A 80-as években több finomító épült, de ennek ellenére az olajárak esése végül olajpiacának teljes megnyitására kényszerítette az országot. A nyugati olajtársaságok hamar teret nyertek és leszorították az NNPC részarányát a döntő pozícióból, de mint az államot képviselő szervezet, szoros együtműködésben áll ma is a nyugati részvénytársaságokkal. Mostanában újra pislákolni látszik a szándék az állami vezetés részéről a nemzeti olajipar erősítésének terén, legalábbis az előnytelen szerződéseket újratárgyalnák a nyugati cégekkel, és szigorúbb szabályozást szeretnének. Természetesen ennek a mozgatórugója, a felismerés, hogy egységre nézve sokkal több pénzt is ki lehetne húzni az olajiparból, mint amennyi a jelenleg befolyó összeg. Persze az olajtársaságok sem ostobák, hogy a korábbiaknál előnytelenebb szerződéseket kössenek, főleg egy társadalmilag megroppant, korrupcióba sűllyedt állammal nem fognak újra egyezkedni. Könnyebb gazdasági sakkban tartani az országot, a profit szó egyébként is sokkal jobban cseng. A társaságok és az állam kapcsolata itt csak amolyan kényszer szimbiózis, nem több.

    Az nyugati társaságok az ökonómiai problémák okozása mellett rendkivüli pusztitást végeznek a Niger-delta területén. A helyi lakosoknak az életét jelentõsen megnehezíti az ottani olajtársaságok felelõtlen működése. Egyes adatok szerint heti négyszer következik be olajömlés, amikor valamelyik csõ vagy szivárgó vezeték elárasztja a környezõ vidéket, s ezen szenynyezõdések eltakarítására a kormány nem kötelezte a nyugati olajvállalatokat. Ez nem csak a gerillatámadásoknak köszönhetõ, békeidõszakban is nagyon gyakran elõfordul a csövek elöregedése, korrodációja végett. Ilyen esetekben a termõföld egy része emberi léptékkel számítva örökre kiesik a helyiek számára. Sokszor el sem takarítják a szennyezõ foltot, ám az sem jobb, amikor azt annak felgyújtásával távolítják el. Az eredmény 10-20 cm vastag kőkemény réteg, ami visszamarad, és mintegy 1000 évre meggátolja a terület újbóli mezõgazdasági mûvelés alá vonását. A vizek is egyre szennyezettebbé válnak, s ez jelentõsen veszélyezteti a halászatot, ami korábban a fõ megélhetési formájuk volt a helyieknek a térség természeti adottságai miatt. A delta mocsaras vidéke ugyanis sokkal jobban kedvez a halászatnak, mint a földmûvelésnek. Az emberek egyre kisebb halakat fognak ki, sokszor már saját fogyasztásra sem elegendõ, illetõleg a szennyezett vízben, a halakban is felszaporodnak a méreganyagok. Ezeket a problémákat még csak fokozza, hogy a területen sokan laknak. Az 1500 fõ/négyzetmérföldes népsűrségével talán az egyik legsûrûbben lakott vidék Nigériában. A túlnépesedés kizsarolja a földeket, az ugarperiódus 20 évrõl 5-re csökken, s ez a talaj leromlásához vezet.
A SHELL gázégetése súlyos egészségügyi gondokat okoz és hozzájárul jelentõs mértékben az éghajlatváltozáshoz. Évente 600 millió köbméter gázt éget el a Shell, amely Afrika egész évi gázfelhasználásának a 40 százaléka. Ez a gázégetés akkor jelentkezik, amikor az olajkitermeléssel együtt járó gázt egyszerűen elégetik a levegőbe. Nyugat-Európában ezt a gázt 99%-ban felhasználják, vagy visszapumpálják a földbe, de Nigériában jórészt elégetik és a SHELL a legnagyobb égető az országban. Ez a gáz olyan mérgezőanyagokat tartalmaz mint a rákkeltő benzol, az égetés pedig folyamatos levegőszennyezést, savas esőket, zajt, magas hőmérsékletet és 24 órás világosságot okoz. Az ország éves szintén 2,5 milliárd USA dollár veszteséget okoz, és a Világbank szerint a nigériai gázégetés több üvegházhatást okozó gázt termelt, mint a Szaharától délre fekvő országok összesen.
A kormány semmilyen módon nem kötelezi a vállalatokat pusztító tevékenységük beszüntetésére, az a jellemző, hogy inkább a nyugati cégek kötelezik a nigériai kormányt, hogy a befektetéseik költségeinek átvállalt állami részét mielőbb rendezze.

Az egyre romló körülmények miatt és az olajpénzek elosztásának egyenlőtlensége miatt lázong a Niger-delta lakossága, és a térségben olyan gerillaszervezetek alakultak, alakulnak sorra, mint a MEND (Mozgalom a Niger Delta Jogi Egyenlõségéért) vagy az NDPVF (Niger Delta Népi Önkéntesei). Becslések szerint az olaj eddig kb. 350 milliárd dollárral gazdagította Nigériát, amelynek csak töredékét fektették a delta fejlesztésébe, akár gazdasági, akár szociális téren. Holott mára a nemzeti bevétel döntő részét a deltában kitermelt olajból származó haszon jelenti. 

A térségben dúló összetűzések veszélyesek Nigéria és az olajtársaságok számára is, másrészt az emiatt emelkedő olajár pozitív hatással van nemcsak a nagy olajtársaságok, de a nigériai költségvetés bevételeire is. A nyugati társaságokat különösebben nem zavarják a lázongások, mindaddig amíg a kitermelés folyamatosan biztosítható. A 60-as években is ez okból utalták az olaj ellenértékét a térséget uraló szeparatista erőknek. Viszont az olyan gerillaszervezetek mint a MEND - felismerve, hogy a vezető kormányzat is csak annyira bűnös, mint az őket dróton rángató nyugati vállalatok, továbbá, hogy nagyobb hatást érnek el az ellenség pénzügyi forrásainak apasztásával, mint nyílt színen összecsapni a hadsereggel - az olajipari létesítményeket és munkásokat vették célkeresztbe. Az ezredforduló után egyes olajvállalatok nem tartották komolynak a fenyegetést, mondván, ha egy hajuk szála is meggörbül az embereiknek, a kormány „háborúba kezd”, s a gerillákat elsöprik, úgy ahogy ezt 94-95-ben tették, amikor is a hadsereg tisztogatást tartott a deltában és kivégezték az ellenállók vezetőit. Ez a vélekedés már akkor sem állta meg a helyét, nem sokáig tartott a nyugalmi időszak, és látszik, hogy a delta kiváló terep gerilla-hadviselésre, az olajipari létesítmények pedig tökéletes puha célpontoknak minõsülnek, hisz a nigériai hadsereg nem tud minden egyes kutat, csövet, irodát vagy olajtankert biztosítani. 2006 elején is újabb „offenzíva” vette kezdetét. A MEND hivatalos közlése szerint a cél az olajkitermelés 85%-os viszszaszorítása. "A Shell – az erõszak elharapódzásától tartva – lehetségesnek tartja, hogy 2008-ra teljesen kivonul az országból." Persze erre a nyilatkozatra biztosan két lépcsőt ugrottak az olajárak, mivel Nigéria a világ 5. legnagyobb olajexportőre. Mellesleg a Shell-nek rekord nagyságú nyeresége volt 2006-ban. De ha a Shell ki is vonul, mások nem fogják parlagon hagyni az olajkészleteket. Főleg most, hogy nemsokára megindulnak a tengeri lelőhelyek kiaknázásai. A CNOOC kínai olajtársaság kiváló alkalmat lát a nyugati olajcégek visszahúzódásában, és esze ágában sincs elszalasztani a kínálkozó lehetõségeket. A kínai rezsimet valószínûleg nem hatja meg, ha pár emberét túszul ejtik, amikor fejlõdésének kulcsáról, a stratégiailag fontos kõolaj biztosításáról van szó. A CNOOC 2,27 milliárd dolláros üzletet kötött a nigériai kormánnyal. Egy, eredetileg a Total által felfedezett félezer négyzetmérföldes olajmezõ 45%-át vette meg készpénzért a kínai állami olajcég. Amíg van elég olaj valószínűleg nem fognak fejvesztve menekülni az olajtársaságok, inkább felveszik a kesztyűt a lázadók ellen. Feljegyeztek olyan esetet is, amikor a Chevron saját helikoptereit bocsátotta a nigériai hadsereg szolgálatára. A katonák a levegõbõl tüzeltek a tüntetõkre, hogy feloszlassák a tömeget. És valószínűleg a Shell részvényeseit sem izgatja, hogy a vállalatukat többrendbeli emberiség elleni bűnök elkövetésével vádolják, amíg megvan a jogi kibúvó és nyereség évente rekordokat döntöget. 

Akik az első olajalapú konfliktusnak nevezik Irakot, elfeledkeznek vagy csak nem beszélnek arról ami Nigériában zajlott és zajlik ma is. De ha tényleg elharapóznak a dolgok, és nem folyik úgy a fekete arany ahogy kellene, maximum ide is bevonul majd egy hadsereg.